|
2007-08-15 10:23:31, szerda
|
| |
| |
HA A KÖZÉPSZER' A TRENDI...
(Akkor minden kezdeményezésünkbe beledöglünk)
A vágott-virág, gyökértelen nemzedék érzelmi élete és művészsorsa
Az amatőr festőművész története
,,A falusi- amatőr festőművész, miután már másodszor is megpróbált családot alapítani és otthont teremteni - közben iszonyatos energiával elnyomta magában azt a nagy erővel fel-feltörő belső késztetést, hogy: a művészlelkével látott színes képek sokaságát megfesse. Közben, kenyérkereső foglalkozással koptatta életenergiáit.
Végre másodszor is állt a ház és benne a félkész műterem! Végre futotta kellékekre, (ecsetre, vászonra, festékre...) és festett, festett éjjel-nappal. Végre-végre a képektől túlcsordult lelke megkönnyebbülhetett volna, ha közben a megélhetésre szánt pénz el nem fogyott volna... Mivel jól megtapasztalta élete addigi 44 éve alatt, hogy: "Segíts magadon, Isten is megsegít!"-alapigazságot, folyamatosan megpróbálta fölvenni azon körökkel a kapcsolatot, amelyek zsűrizni, majd kiállítani, esetleg értékesíteni voltak hivatva festményeit.
A kis községben akkor jutott el az önkormányzat oda, hogy "fejlessze az infrastruktúrát" és éppen meghirdette az "önerős telefonhálózat" kiépítését. A festőművésznek úgy kellett volna a telefon, mint egy falat kenyér! Hiszen, a falu olyan kis pontja az országnak, hogy egy művész számára - telefon nélkül - valóságos száműzetéssel felérő eldugottságot jelentett! Azonban már ennivalóra, festékre, vászonra sem futotta a családnak, nemhogy telefonra!
Felesége, azon a napon - amikor megözvegyült - éppen jobb-módú, vállalkozóné húgánál járt kölcsönkérni (pénzt, protekciót...).
Az amatőr festőművész otthon maradt egyedül és a maradék lepedőt hasogatta vászonnyi darabokra, amikor átballagott hozzá a szomszéd utcában lakó, idős édesanyja.
Szegény, dolgos mamája nagyon szégyellte, hogy "ilyen haszontalanságokkal(!) foglalkozó, elfajzott(!) gyereke van". Feddő szavakkal fölszólította, hogy a "maszatolást" hagyja abba és segítsen neki a málnásból a térdig érő gazt kikapálni!
Azon a napon nagyon meleg volt. Az amatőr festőművészt azonban a tűz belülről is égette, amint a tűző napon beállt anyja mögé a málnásba kapálni. Ez a belső tűz úgy működött benne, mint a felfűtött gőzmozdony behúzott fékekkel...
Az idős asszony, pedig csak szidta "haszontalan fiát", csak szidta és amikor végre föltűnt neki, hogy: "gyereke semmit nem szól vissza", megfordult. Amiért sehol nem látta, elindult megnézni, hogy "nem szökött-e el - vissza a házba - a munka elől"!
Amikor menye is hazaérkezett, együtt indultak vissza a málnáshoz. Ott találták meg - a haláltusa nyomaival a földön - az amatőr festőművészt, holtan."
Van erre a problémára egy meghatározás: a késleltetett elfojtás problematikája.
Közismertek azok az esetek, amikor a művészekre rákényszerítette középszerű mentalitását a hatalom. A magánéletre is rátelepedő kiosztó és megrovó magatartás gyakori öngyilkosságba kergette a művészeket
Erre példaként itt van egy ismert szerelmespár esete: Domján Edit és Szécsi Pál.
Mindketten a halálba menekültek az elviselhetetlen életérzés elől.
Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán is hasonlón mehetett keresztül. Latinovits ,,kiszállt", Ruttkai, meg belebetegedett és hamarosan belehalt.
Még az oly ,,dörzsölt" ember is, mint Gobbi Hilda is azt mondta: ,,nagyon jól lehet élni ebben az országban, csak semmit ne akarjon az ember!" Ezt akkor mondta, amikor már belefáradt abba küzdelembe, hogy legyen a nemzetnek színháza, meg a színészeknek múzeuma és ,,otthona".
A középszer' annyira rátelepedett a hatalmával mindenre és mindenkire, hogy egészen egyszerűen nem lehetett hova menekülni előle, csak a halálba. Vagy az alkoholizmusba, ami megint-csak egy elhúzódó agonizálással volt/van egyenlő.
Aztán jöttek a 80-as évek, és nálunk is végbement egyfajta szexuális ,,forradalom" és átestünk a ló túlfelire. Mert ez is - amolyan magyar-módra - történt. Amiért ekkoriban vezették be a vállalatok a GMK-kat, ahol lehetett másodállásban is húzni a belünket, legtöbben nem otthon, hanem a munkahelyükön szexeltek. Miskolc(z)i Miklós meg is írta az erről szóló szociográfiáját, a ,,Mindenki mással csinálja" címmel.
Ezzel kapcsolatban is van egy történetem:
,,Áron: régi barátom, kérésemre elmesélte történetét, ami vele esett meg és ami annyira elkeserítette, hogy fel akarta vágni az ereit.
A munkahelyén, egy helyre- hölgyemény felkeltette figyelmét. Amikor bement abba az irodába, ahol a lány dolgozott, le sem tudta venni róla a tekintetét. Annyira ölelnivaló harmóniában váltakoztak az eleven mozgású női testen a hajlatok és a domborulatok, hogy másra sem tudott gondolni, mint arra, hogy karjaiba zárja; és amikor találkozott a tekintetük, úgy érezte: be kell hunyni a szemét, mert az a női szempár parázs-forrósággal égette őt.
Egy idő után rájött arra, hogy újra és újra át akarja élni azt az élményt, amit a nő közelében érzett és minden ukra-fukra odavitte a lába.
Annyira el volt foglalva saját gerjedelmével, hogy észre sem vette, hogy a parázsló szempár gyakran könnytől fényes. Pont egy ilyen alkalommal durálta neki magát Áron, és megfeledkezve feleségének tett örök-hűség-esküjéről, légyottra hívta. És ekkor olyasmi történt, amire Áron nem számított, ami annyira kibillentette lelki egyensúlyából, hogy eljutott a végső elkeseredésig. - "Mert mit ér a férfiember élete, ha férfiasságára már nincs szükség ahhoz, hogy boldoggá tudja tenni szíve(?) választottját!?"
Az történt ugyanis, hogy a hölgyike ott, azon nyomban, a nyitott iroda ajtóban a nyakába borult és ölelte, csókolta, miközben zokogva kérlelte, hogy szeresse nagyon, mert neki nincs senkije, aki szeretné...
Áron csak hebegett és úgy megijedt, hogy hónapokig elkerülte azt a bizonyos irodát. Még a folyosón is lopakodó sietséggel haladt el előtte, majd hamarosan kilépett a cégtől. Azóta képtelen a férfi gerjedelemre... Hát ezért akarta felvágni az ereit."
Ahhoz, hogy megértsük Áron önpusztító gondolatait, vissza kell menni - legalább gondolatban - a hetvenes évekbe. Ez az egész akkor esett meg vele és a megkívánt lánnyal.
Annak a nemzedéknek, amelyik a 70-es években élte meg ifjúkorát, arról szólt az élete, hogy semmit nem volt szabad, ami természetes volt.
Áronban, amilyen erősen tört föl a szexuális vágy, legalább akkora ellenerőre volt szükség az elfojtáshoz - a visszautasítás miatt, meg amiatt, hogy a lány egészen mást akart tőle.
A lány azt akarta, hogy szeresse is őt, de a férfi nős volt, ami annyit jelentett, hogy a Párt jóváhagyása arra az egy nőre vonatkozott, amelyik a törvényes felesége volt. Ekkor még úgy ,,működtek" a dolgok, mint ahogy az Angi Verában i s látható.
Visszatérve Áronra, akinél éppen összegződtek a negatív dolgok, mert az élet más területén is szeretett volna valamit elérni, de a kontraszelektív Párt-politika folyományaként egészen másra kényszerült. Mármint, hogy eredményt mutasson fel a személyiségétől teljesen idegen és viszolyogtató munka-területen.
Olyan mértékű frusztáció alakult ki benne, hogy törni-zúznia kellett volna, hogy lehiggadjon. Akkor azonban ezt még nem lehetett börtön nélkül megúszni. Ha valaki meg már megjárta a börtönt az el is áshatta magát örök időkre, vagyis: élő halott lett.
Ráadásul, ezt az elviselhetetlenül negatív életérzést kivetítette a nálánál tíz évvel idősebb, megállapodott feleségére. Ő, viszont elvárta tőle a megszokott szexet.
Csakhogy szegény Áronnak a túl nagy elfojtástól már nem is volt többé vágya semmilyen szexelésre.
Tehát: egyszerűen nem ,,működött" úgy, hogy ki tudta volna elégíteni az emiatt zsémbessé váló feleségét.
Úgy járt Áron, mintha kigyulladt volna a 100. emeleten lévő lakása és az elviselhetetlen fájdalom elől, ami az égési sebekkel jár, a mélybe akarta volna vetni magát. De ő egy földszintes kis lakásban lakott és ezért gondolt az érvágásra...
Akkoriban nem(sem) lehetett a problémákról beszélni, mert akkor magadra haragítottad a Párt ,,illetékesét": ,,miaznemteccikarenccer?" kérdést szegezve szerencsétlen elégedetlenkedőnek.
(Azért is gondoltam a rendszerváltozás elején, hogy minden körzeti szakorvosi rendelőben kellene működnie pszichológusnak is. Szörnyű, hogy MÉG MINDIG ideggyógyászatra küldik a lelkileg összeroppanó embereket! Talán, ettől merevedett meg a közgondolkodásban az a nézet, hogy aki lelki tanácsra szorul, az ,,BOLOND" és inkább nem panaszkodik...)
Áron irodista volt, vagyis adminisztratív állományban, fix havibéres állásban dolgozott. Ő még esetleg el is vihette volna egy napközben szabad ,,kéglire" a megkívánt nőt.
A nő, viszont ragaszkodott azokhoz az eszményekhez, melyeket a szerelemmel kapcsolatban gondolt. Vallásos neveltetése révén úgy tudta, hogy a szerelemre való képességünket a TEREMTŐ ,,kódolta" belénk". Ismerte Ravasz László azon gondolatát, mely szerint
,,A szerelem minden szépségét, dicsőségét, azt a csodálatos ajándékot, amit egy személyiség nyújthat a másik személyiségnek, csak egy egész életen tartó szerelemben tudjuk megismerni, viszonozni."
Éppen az előző napokban szólította fel őt az Áronnal közös munkahelyük szakszervezeti titkára arra, hogy: ,,Szakítson szerelmével, ne tegye tönkre egy nálánál fiatalabb ember életét!". Ettől volt kisírva a két szeme és éppen lelki vívódásban találta Áron.
A nő nem akart szakítani szerelmével, ugyanakkor felelősnek is érezte magát mindkettőjük sorsáért. Akkor még nem sejtette, hogy a vállalat vezetősége valaki mást szemelt ki számára, akinek jobb volt a káderlapja ahhoz, hogy megengedjék nekik egy OTP értékesítésű panellakás megvásárlását.
A nő éppen gyászolva(!) siratta szerelmét, amikor Áron ajánlatot akart neki tenni - az akkori kordivatnak megfelelően - egy kis szexelésre.
Sajnos, a katonai és politikai diktatúrák nincsenek tekintettel ,,holmi" szerelmekre, emberi érzelmekre!!!
Mert a háborúnak kitett embereket elválaszthatja egymástól a HALÁL.
Igen, a politikai diktatúrák lényege is az emberek szelektív módon való szétválasztása, közvetett módon való elpusztítása.
A KÜLÖNBSÉG a végeredményben van.
Mert, míg a háborúban elesett szeretteinket JOGUNK VAN/VOLT GYÁSZOLNI, addig a politikai diktatúra áldozataira MÉG EMLÉKEZNI SEM SZABAD!!!
Lásd, 2006. október 23-ai rendőrterrort!
Még 50 év elteltével sem lehet GYÁSZOLNI elesett fiainkat, lányainkat, szüleinket, SZERELMÜNKET!!!
Ez a nagy különbség!
És, nemcsak különbség, hanem annak bizonyítéka, hogy NAPJAINKBAN IS DIKTATÚRA VAN!
Politikai diktatúra szabja meg, illetve - szó szerint - belénk veri, hogy kit szabad szeretni, kivel lehet szerelmeskedni, kitől ajánlott, vagy ajánlott-e gyereket szülni, ill. kinek ajánlott gyereket nemzeni.
Pontosabban, olyan élethelyzetbe kényszerítenek bennünket, amelyben annak belátására kényszerülünk, hogy üzletté silányuljanak kapcsolataink, kirekesztve belőlük az érzelmeket.
Olyan kapcsolatok létesítésére dresszíroznak bennünket, amelyekben egymás használatbavétele a cél.
És, hogy még véletlenül se legyen ,,következménye" utód formájában, azt a ,,lehetőséget" is felkínálja, hogy kérjük meddővé tételünket már 18 éves kortól...
Ezért éreztem igazságtalannak, hogy a rendszerváltozáskor papjaink a szószékről mennydörögve elmarasztalták a magyar népet - hitetlenné válása miatt.
Ez több szempontból is tragikus folyamatokat indított el az emberek lelki életében.
Először is elriasztotta azokat is a templomos hitélettől, akik pedig szerettek volna visszatérni a korábban elhagyott egyházba. Abba az egyházba, amelyik a II. világháború előtt az emberek életében nagyon fontos szerepet töltött be. Ugyanis, a különböző vallások egyházai, erkölcsi normákat, szokásokat, a családi élet alakulását jelentős mértékben befolyásolták.
Pedig, nagyon-nagy szükség lenne arra, hogy az egyházak - a közösségeiket, vagyis az azt alkotó egyéneket megvédjék!
Mitől is?
Először is attól a hatalomtól, amelyik fegyveres erőszakkal visszahozta a demokráciának hazudott POLITIKAI DIKTATÚRÁT Magyarországon.
Ezért is lehetetlenség úgy ÉLNI, ahogy azt a történetben leírt nő szerette volna.
Az a kicsi nő ma már valószínű, hogy nagymama és még most is a magánélethez való jogáért - a diktatúrával folytatott mindennapi harc tölti ki életét.
Visszatérve az 1970-es évekre, rögzíteni kell azt a tényt, hogy az úgynevezett dolgozó nép nevében - pártirányítás volt az élet minden területén.
A függetlenített funkcionáriusok és bürokratái, a maguk középszerűségével rátelepedtek a munkások magánéletére is. Azzal, hogy minden vállalat és intézmény élén állt párt- kisz- meg szakszervezeti bizottság a maga függetlenített titkáraival és a hozzá tartozó irodával, titkársággal, felélte azt a nyereséget, amit a munkásság megkeresett a napi nyolc órai munkaidőben.
Hogyan alakult ilyen körülmények között - ennek az un. ,,dolgozó népnek" az érzelmi , vagy családi élete?
A szakmunkások teljesítménybérben ledolgozták a napi kötelező nyooocórát, aztán, a másik nyooocat meg a fusiban és már csak arra maradt energiájuk, hogy a kocsmában emelgessék a poharakat, meg meg...ják az ott található, erre ,,szakosodó" női személyeket. Azt hiszem a Bikini Lojzija is erről énekel, amikor azt mondja: ,,Csókolom! Megszakadhatok?"
Azt írtam az előzőekben, hogy a II. világháború előtt az egyház is segített az embereknek abban, hogy ott állt mellettük. Ravasz László református teológus, például azt hangoztatta 1937-ben, hogy: "Isten teremtette az egyéniséget...azért, hogy a közösségnek szolgáljon; a közösséget azért, hogy az egyéniséget hordozza, táplálja és kivirágoztassa."
Igen! Abban az évben, amikor József Attila öngyilkos lett, hiszen 1937-ben feküdt a sínekre.
Akkoriban is a sznob középszert kellett volna ,,kiszolgálni".
Az ,,igazat" mondd ne csak a ,,valódit" gondolatával árulja el magát. Azt, hogy mennyire elege lehetett a ,,valódi kutyabőr"-, meg ékköves aranyékszer-, meg szőrmebunda, meg miegymás ,,valódi" úrhatnám polgárból és dolgokból!
Attilát is az a szörnyű ambivalencia kergette az őrületesen elviselhetetlen életérzésbe, hogy nem kaphatta meg Flórát!!!
Kristálytisztán átélhető minden gyötrelme, amit megírt Illyés Gyuláné a ,,József Attila utolsó hónapjairól" c. könyvében.
József Attila hatalmas intellektualitása sehova ,,nem fért be"! A ,,proletárok" is kiverték maguk közül, amikor szemináriumot akart tartani nekik Csepelen. (Csengey is megjárta ezzel és már ő sem él.)
Az ,,uraknak" nem volt elég úri, a munkaadóknak, pedig túlontúl okos volt.
A verseit sem tudta úgy megjelentetni, hogy az folyamatos megélhetést biztosított volna neki.
Egy ilyen ,,lángoló" elme számára elfogadhatatlan az a vegetálás, amire élete utolsó időszakában kényszerült testvére balatoni nyaralójában...
(Bóna Mária Ilona)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
Címkék: rákényszerítette, ideggyógyászatra, rendszerváltozás, személyiségétől, kontraszelektív, funkcionáriusok, infrastruktúrát, elviselhetetlen, igazságtalannak, kristálytisztán, elfogadhatatlan, pszichológusnak, szociográfiáját, telefonhálózat, magyarországon, foglalkozással, festőművésznek, visszautasítás, elmarasztalták, folyományaként, személyiségnek, függetlenített, szakszervezeti, megtapasztalta, alkoholizmusba, kivirágoztassa, adminisztratív, problematikája, művészlelkével, megszakadhatok, szerelmeskedni, végeredményben, belebetegedett, elválaszthatja, kényszerítenek, szétválasztása, amatőr festőművész, falusi- amatőr, nagy erővel, művészlelkével látott, félkész mû, képektől túlcsordult, megélhetésre szánt, falat kenyér, falu olyan, művész számára, maradék lepedőt, szomszéd utcában, napon nagyon, amatőr festőművészt, tűző napon, málnásba kapálni, Domján Edit, Szécsi Pál, Ruttkai Éva, Latinovits Zoltán, Gobbi Hilda, Angi Verában, Visszatérve Áronra, Ismerte Ravasz László, JOGUNK VAN, VOLT GYÁSZOLNI, EMLÉKEZNI SEM SZABAD, NAPJAINKBAN IS DIKTATÚRA VAN, POLITIKAI DIKTATÚRÁT Magyarországon, Bikini Lojzija, Ravasz László, József Attila, Illyés Gyuláné, Bóna Mária Ilona,
|
|
Offline
